Tevékenységeink

Az alapítvány célja a nevelés, oktatás képesség fejlesztés, ismeretterjesztés módszerével a természetvédelem, állatvédelem, környezetvédelem, az állatok védelme, állatmenhely fenntartása.

Az alapítvány ezen túlmenően segítséget kíván nyújtani a 14 év alatti életkorú gyermekek természet, és környezetvédelmi oktatásának és programjának a támogatásához, valamint segíteni kívánja a természet és a környezetvédelmi kiállításokat.


2004-óta végeztük Dogó-Mentés néven, az argentin dogok fajtamentését. Tíz évig, csak mint „hobbi-mentősök” saját zsebből, saját forrásokból.

2014-ben  átvettünk egy-, már régóta működő alapítványt. Ettől kezdve „Segíts, hogy élhessünk” Állatvédő Alapítvány néven folytatjuk tevékenységünket.

2016-ban felvállaltuk a bordeaux-i dogok fajtamentését is.

Így, már 3 csoportban végezzük tevékenységünket.

·         Dogó-mentés (Argentin dog fajtamentés)

·         Bordeaux-i dog fajtamentés

·         „Kellünk nekik” kutyák mentése

Pillanatnyilag állatotthonunk, menhelyünk nincs, így elsősorban ideiglenes családoknál helyezzük el védenceinket, nagy hangsúlyt fektetve ezzel, hogy családban szocializálódjanak. Megtanulják a családban élés szabályait. Sajnos nem tudunk annyi ideiglenes befogadót találni, amennyi kutyának szüksége lenne rá, így kénytelenek vagyunk kutya-panziókban elhelyezni védenceinket, ahol biztonságban vannak, gondozzák, szeretik őket, ám ez komoly anyagi terhet jelent számunkra.

Minden kutyát oltva, chipezve, és ivartalanítva adunk örökbe. Megállapodással, szigorú elő- és utó ellenőrzéssel.

Sajnos kereteink nagyon szűkösek, a mentendő kutyák száma pedig egyre csak nő, ezért minden segítséget szívesen fogadunk.

Leginkább anyagi problémákkal küzdünk, de ezen kívül számos lehetőség van, mellyel segíthetik munkánkat.

Adója 1%-nak felajánlásával, tárgyi adományokkal, ideiglenes befogadással támogathatja csapatunkat.

 "Segíts, hogy élhessünk" Állatvédő Alapítvány

 Raiffeisen bank: 12023008-00112556-00100009

 Nemzetközi számlaszám: HU85 1202 3008 0011 2556 0010 0009

 Swift: UBRTHUHB

Elérhetőségeink: tel: +36203707727

email: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Honlap: sehe.hu